Tudtad? Mindössze két és fél hónap az elektromos autótöltő megtérülési ideje!
Napelem blog

Tudtad? Mindössze két és fél hónap az elektromos autótöltő megtérülési ideje!

Az elektromos autók mellett ma már nemcsak azok döntenek, akik kevesebb káros anyagot szeretnének kibocsátani, hanem azok is, akik a maximális kényelemre szavaznak. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbb a töltőállomáson történő hosszas veszteglés, bosszankodás helyett otthon feltölteni a járművünket. Egy töltőállomás telepítése számos dolog miatt jó ötlet, de ezek közül is a legfontosabb, hogy hosszú távon jelentős költségmegtakarítás érhető el általa. 

A otthoni töltőállomás telepítése nem engedélyhez kötött!

Ahhoz, hogy az elektromos autó töltése otthon is megvalósulhasson, akadály nélkül lehetséges saját fali töltőt telepíteni, sőt nem is kell nagy horderejű szerelési munkálatokra számítani. A telepítés gyorsan és egyszerűen kivitelezhető, azután egy kényelmesen, gyorsan és jól használható autótöltő tulajdonosai leszünk, ami lényegesen jobban igazodik igényeinkhez, mint a konnektoros töltési lehetőség. Ezután többet már nem kell aggódnunk, ha foglalt az utcai gyorstöltő, vagy túl drága számunkra a felkínált energia.

Ahhoz, hogy a gyakorlatba is átültethessük a mindennapos otthoni töltést, a napirendünkhöz, szokásainkhoz leginkább igazodó teljesítményű töltőre lesz szükségünk. Az autónkhoz járó tartozékként az otthoni konnektorba dugott autótöltő nem biztos, hogy kellő gyorsaságú, főként ha csak néhány órát tartózkodunk otthon egy hosszabb autózás után. 

A villanyórába köthető elektromos autótöltő lényegesen gyorsabbá teszi autónk feltöltését és ennek köszönhetően a kényelemben sem szenvedünk majd hiányt. Akár 5-6 órával csökken a töltési idő, így az elektromos autó töltése otthon is sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá válik.

Az otthoni gyorstöltőkkel rengeteget lehet spórolni!

Az utcai töltésről elmondható, hogy kiszámíthatatlan, mikor használhatjuk a töltőpontokat és kevés van belőlük. Ezzel szemben az otthoni töltők viszonylag kedvező áron beszerezhetők, biztonságosak, kényelmesek és persze senkire sem kell várni. Ráadásul a programunk is sokkal jobban tervezhető, ha kiszámíthatóvá válik az autótöltés. 

Az utcai töltőkön egyre csak magasabb árakkal találhatjuk szembe magunkat, így az otthoni töltéssel rengeteget lehet spórolni, főként, ha a termelt energia a napból származik. Számításaink szerint egy elektromos autótöltő már két és fél hónapon belül képes visszahozni az árát. 

A Vertigo Group az elektromos autótöltő beszerelésénél is segítséget nyújt! Érd el velünk, hogy az autódat is a nap hajtsa!